Mégsem szerettem ki belőled. Talán sosem fogok. Hiba volt elmenni tegnap. Nem akartam felkavarni a múltat... ami igazából a jelenünk is. Hogy is gondolhattam volna, hogy mi majd nem leszünk együtt. Hogy nem fog érted kiáltani minden sejtem, amikor tudja, hogy ott vagy a közelemben. Vágytam a mosolyodra, a hangod melegségére, a tested közelségére. Akartalak. Nem ugyanúgy mint régen. Van valakid és én ezt elfogadom. Tényleg. Komolyan azt akarom, hogy boldog legyél. De én nélküled nem tudom elképzelni az életem. Nekem az is elég lenne ha barátok maradhatnánk. De tudom, hogy ez nem lehetséges. Köztünk csak két út van. Vagy a mindent elsöprő szerelem, vagy a végső különválás. Nincs harmadik lehetőség. Nincs barátság. De nem tehetek róla, én nem akarok nélküled lenni. Csak most jövök rá hogy miért volt ennyire elviselhetetlen ez a néhány hónap. Már a tudat is, hogy te olyan messze vagy tőlem, mint még soha kikészített és teljesen felemésztett. Én nem működök nélküled. Tegnap nem csináltunk semmi érdekeset. Csupán végig beszélgettük az éjszakát, úgy mint régen... mellettem voltál, láthattam újra azt a félmosolyt az arcodon, amit annyira szeretek és akármilyen elképzelhetetlen, ez annyira boldoggá tett amilyen már hónapok óta nem voltam. Félek a gondolattól hogy soha többé nem láthatlak. Elképzelni nem tudom, azt hogyan bírnám ki. Ez az űr a hasamban... ez a szúró, elviselhetetlen hiányérzet a bordáim között... Tudom, idővel enyhülni fog. De soha nem fog eltűnni.
Más részről viszont örülök, hogy mégis elmentem. Hiába annak, hogy most valószínűleg elég kemény időszak vár rám emiatt, de nekem még így is megérte  ez az egy éjszaka. Tudom, ez az a fajta szeretet amiről beszéltél nekem az este. Amikor mindent megbocsájtunk, eltűrünk, elfogadunk, hajlandóak vagyunk bármilyen kompromisszumra, csak a másikkal legyünk, hogy ne lássuk meg a valóságot. Mert én most bármit megtennék azért, hogy ne lássam ennyire tisztán a valóságot. De sajnos látom. Sokkal élesebben rajzolódik ki mint valaha. Nem tudom van e jövőm itthon. Érdemes e vissza jönnöm. De azt tudom, hogy  szerelemben nincs sok jövőm. Én már megkaptam saját szerelem adagomat erre az  életre. Bárkinél próbálkozom a te emléked mindig vissza húz. Nem találom a nekem való párt, a másik felemet, de csak azért mert belőled nincsen még egy. De téged nem nekem gyártottak. Egyszeri vagy, csodálatos és megismételhetetlen...