Indulok. Ma éjszaka már egy másik országban leszek, és minden egyes perccel egyre távolabb kerülök majd tőled, míg meg nem érkezek távoli börtönömbe. De csak a testem utazik. A lelkem és a szívem az itt marad. Itt hagyom azon a helyen, ahol igazán boldog voltam valaha. És ahol a szívem elszenvedte azokat a borzalmas sebeket amik nem akarnak begyógyulni. Ironikus, hogy ugyanazon ok miatt voltam valaha nagyon boldog, amiért most ennyire szomorú vagyok, amiért annyi könnycseppet ejtettem már... és ejtek most is. Az emlékek idővel megfakulnak. Egyszer talán te is el fogsz kopni. De a szívemben örökre ott leszel, mert gondoskodtál arról, hogy jó mélyen bevésd magad oda... Sírva fogom itt hagyni az országot, ezt megígérhetem...