Erősengyenge

Otthon úgy éreztem, hogy bármire képes vagyok, amit eltervezek. Itt nincsen bennem ez az érzés. minden annyira nehéznek tűnik, én meg borzasztóan gyengének érzem magam. És mégis... erős vagyok. Nem érzem, de tudom. Férfiak halnak bele a szavaimba és a tetteimbe. Már nem keresek olyat aki hasonlít rád. Már nem próbállak pótolni senkivel, mert tudom, hogy nem lehet. Már csak használom a férfiakat. Érzések nélkül. Ha már nincs rájuk szükségem, ha már nem származik belőlük nyereségem akkor a kukába hajítom őket, eldobom mint egy mocskos rongyot. És nem számít mit éreznek. Nem érdekel, hogy összetöröm a szívüket. Az sem érdekelt, hogy képes volt öt órát utazni csak azért, hogy lásson engem és ajándékot adhasson. Az ajándékot elfogadtam. De ő mehetett haza. Ez is miattad volt. Egyetlen bűne az volt, hogy kicsit sem hasonlított rád... Talán rossz ember lettem. Lehet, hogy te tettél azzá? De lehet, hogy csak én magamat. Talán az érzelmeim sérültek, olyannyira, hogy már nem vagyok képes sem a szeretetre, sem az empátiára, sem semmi másra ami jellemző egy normális emberre. És tudod mit??? Már ez sem érdekel! A szeretet eddig csak fájdalmat okozott. Az empátia pedig rengeteg félreértést.