Elrejtve...

Itt vagyok. Távol tőled és mindenkitől... És akármilyen hihetetlen, jól érzem magam. Persze tudom, hogy ez nem lesz mindig így, fogok én még könnyet hullatni, azokért akiket a szívembe zártam.És az utazás sem volt könnyű. Ha eszembe jutott, hogy éppen az ismeretlen felé tartok, ahol nincsenek szerető családtagok és önzetlen barátok, a szememre mindig pára ereszkedett... De végül megérkeztem. Az álom hamar elnyomott, és a képzeletem világában messze utaztam délkelet felé... A az ébredés után egy pillanatig még azt hittem hogy az volt a valóság amit álmodtam. De az ablakon beszűrődő fényt látva, egyből feltűnt, hogy nem úgy süt a nap mint az én meseszép álmomban, ahol újra veled voltam...csak mi ketten, másfél évvel ezelőtt... De tudom, hogy azok az idők már sosem fognak visszajönni, mert ami volt az már elmúlt. Kijöttem hogy  új életet kezdjek és ezt is fogom tenni. Biztosan fogok még rád gondolni. De ezt nem tudom másképp tenni. Az irántad érzett szerelem formált olyanná amilyen vagyok. Nagyon fontos szerepet játszottál az életemben, ezért sosem foglak elfelejteni teljesen, csak megpróbállak a szívem egy rejtett zugába zárni, ahonnan soha többé nem engedlek ki.

Nem kellek neked...

Korán keltem. Nem bírok aludni, ahhoz túl ideges vagyok. Felkeltem és vártam, hogy betöltsön az internetszolgáltatás. Látom hogy rajtam kívül nem sokan vannak fönt...és ekkor a neved mellett  felvillan a kis zöld pötty. Hátha rám írsz, ezzel is jelezve, még fontos  vagyok neked, hogy azért még valamit számítok az életedben, hogy nem fogok nyomtalanul eltűnni, valaha szerettél... De hiába vártam. Tényleg csak ennyit értem neked? Még az sem érdekel, hogy elmegyek? Messze...sokáig. Most már kezd rajtam egyre jobban elhatalmasodni a szomorúság.  A könnyeim is elkezdtek szivárogni. De nem engedem, hogy akár egy csepp is kifolyjon. NEM! Soha több nem sírok miattad!  De már késő, nincs mit tenni. Ne tudok parancsolni magamnak, ha arra gondolok, hogy nem fogok hiányozni neked. Önző vagyok. Azt akarom, hogy te is sírj miattam. Te se bírj éjszakánként elaludni és álmatlanul forgolódj az ágyadba... Tudom, ez nem szép tőlem. De tőled sem volt szép az, amit tettél velem...

Sehol...

Ma rájöttem, hogy nemcsak az emberektől kell elbúcsúznom. Hanem Magyarországtól is. Mégis csak ez az az ország ahol felnőttem. Szeretem ezt az országot. Tele van kedves emberekkel, szép helyekkel. Na és a magyar nyelv! mostantól nekem is azt a nyelvet kell beszélnem amit a világon szinte mindenki tud. Amit bárki meg tud tanulni. Furcsa érzés fog el mikor erre gondolok. Úgy érzem elárultam a hazám akkor, mikor igent mondtam. Hiányozni fog itt minden. A meleg nyári esték, a tücsök ciripelés, mikor kiülünk hullócsillagokat nézni, a zord telek, amikor megbénul a közlekedés és a házunktól alig tudok eljutni a buszmegállóig...amikor együtt korcsolyázunk... Ott nem lesznek zord telek. Nem fogok korcsolyázni. És te sem leszel velem...
Magyarország! Ígérem visszajövök.

"Sehol annyi virág,
és sehol annyi bánat!
Szeresd jobban Uram
az én szegény hazámat!"
                           Wass Albert

Önkínzás

Sosem tudok mást szeretni. Mindig azt hiszem, hogy ő más lesz mint a többi, de mindig tévedek. Most is ez történt... Vártam, hogy újra beszéljünk, hogy ezzel is megerősíts abban, hogy te nem olyan vagy, te nem töröd újra szilánkokra a szívem. De tévedtem... Mégis mit vártam? Te másé vagy. Ezt nem lett volna szabad elfelejtenem...de neked sem! Neked sem jelentettem semmit. Akinek valaha is fontos voltam azt elüldöztem magam mellől. De Őt nem tudtam szeretni... Ez lenne az én sorsom? Olyannal lenni, akivel a találkozások előtt nem röpködnek a hasamban  pillangók? Aki mellett ha felébredek csak az ürességet érzem és semmi mást? Szeretni akarok. Azt akarom, hogy valakinek a mindent jelentsem. Nem akarom többé álomba sírni magam senki miatt, nem akarom, hogy a párnahuzattal keljen felitatnom a könnyeimet, ne kelljen még egyszer csalódnom senkiben... Csak ennyit akarok.

"Nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod."

Paulo Coelho

Kezdet

Itt hagylak. El megyek tőled. Lehet, hogy soha többé nem foglak látni. Hetek óta ez jár a fejemben. Másfél éve nem tudlak elfelejteni. Már ritkán sírok miattad, de azért sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy vajon most mit csinálhatsz. Lehet, már mással birkózol úgy mint egy kisgyerek, lehet már mást ölelsz. Egy biztos. Rám már nem gondolsz... Igaz, már velem is van, hogy elfelejtelek egy kis időre. Olyankor néha még azt is érzem, hogy egyszer képes leszek mást szeretni. De ez az érzés hamar elmúlik is újra veled akarok lenni. Nem csak téged hagylak itt, hanem mindenki mást is. Egy hét múlva utazok. Addig megpróbálok elbúcsúzni mindenkitől. Nehéz lesz itt hagyni azt a helyet ahol felnőttem, de mint oly sokszor hallani: bátraké a szerencse. Talán most majd elfelejtelek vagy legalább enyhül a fájdalom. Nem tudom mi lesz, de kíváncsian várom.