A Mi sztorink 4.

Szóval nálunk minden a barátsággal kezdődött. Talán csak azok tudják igazán szeretni egymást, főleg hosszú távon, akik előtte barátok voltak. Csak úgy ismerhetjük meg egymást igazán. A barátok előtt nincs titok. Neked sem volt titkod előttem. És én is meztelen voltam előtted. Nem volt olyan téma amelyről ne mertünk volna beszélni. Igazából még most sincs... Nem is vettük észre, de az a sok délután, amit azzal töltöttünk, hogy a telefonon keresztül hallgattuk egymás hülyeségit, a sok 'veszekedés' és gyerekeskedés barátokká formált minket szép lassan. Én ugyan még akkor sem éreztem semmit, de mások már észrevették azt a kapcsot, ami kettőnk között fonódott és minden nappal egyre erősebbé vált. Baráti jó tanácsokat kaptam. Azt mondták te már nem tudod titkolni... rajtad nagyon látszik... de azt állították, én sem úgy nézek ki mint akit nagyon zavarna a dolog...;) És nem is zavart. Nagyon jól éreztem magam és akkor ez volt a legfontosabb. De akkor már nem volt mit tenni. Felnyitották a szemem. Elkezdtelek figyelni. És ami addig meg sem fordult  a fejembe, az hirtelen a gondolataim középpontjába került. Onnantól kezdve mindent sokkal szebben láttam. Életemben először volt, hogy reggelente boldogan keltem fel, hogy mehetek iskolába. Sőt, már indulás előtt két órával fent voltam... készülődtem reggelente... hajat mostam, sminkeltem magam. Akkoriban kezdtem el ezeket a dolgokat nem a magam, hanem valaki más kedvéért csinálni. veled álmodtam. Veled voltam egész nap. Veled beszélgette haza fel... és ha véletlenül mégsem, akkor meg rád gondoltam. Legalább százszor elképzeltem, mennyire jó lesz ha már együtt leszünk. Annyira vártam, hogy telt ajkad az enyémet érintse! De még ez is inkább csak rajongás volt. És akkor jött az after party... Féltem tőle. Nem buliztam még veled, és nem tudtam mire számítsak. Szívem összeszorult ha arra gondoltam mi lesz, ha mással látlak. De nem így történt. Te végig velem voltál. Rengeteget táncoltunk együtt, de mind csak olyan barátinak tűnt. Nem olyan voltál mint a többi pasi, akik egyből szorosan magukhoz vonnak, két perc után mindenfelé jár a kezük, öt perc múlva meg már a számban vannak... Te nagyon óvatos voltál. Lassan léptük át a határokat, nagyon lassan. Mindketten tudtuk, hogy nagyon sok múlik ezen, mivel mi elsősorban barátok voltunk. Úgyhogy nem lehettél erőszakos. Először csak egymással szemben táncoltunk és csak szép lassan, nagyon óvatosan vontál magadhoz. Nem is érzékeltem azt a pillanatot amikor kezeidet a derekam köré vontad, én meg vékony karomat a nyakad köré terítettem. Mintha órák alatt tettünk volna meg minden apró kis mozdulatot... De akkor már így táncoltunk tovább. Mintha az egész világ eltűnt volna és csak mi maradtunk ott egymást ölelve. És ez az ölelés sem olyan volt mint amit eddig éreztem. Előtte mindig csak az ösztönöknek engedelmeskedtem. Sodródtam az árral. De akkor az karatom is épp úgy jelen volt. Nem számított, hogy előtte mennyi vodkát ittam meg, tudtam, mit teszek és azt is miért. És biztos vagyok benne, te is ugyan így voltál ezzel. Azt itt meg kell említeni, hogy legalább egy fejjel magasabb vagy nálam... Fejedet lassan lehajtottad hozzám. Ajkad felfedező utat tett a nyakamon, egyre mohóbban és mohóbban. Feljebb vándoroltál és az ajkamat kerested. Vágytam, hogy forró ajkaink egybeolvadjanak, de ekkor az ösztönök vették át az irányítást... innentől képszakadás. Mintha mély álomba merültem volna. Azt tudom, hogy nem találkozott a szánk. Jöttek a barátaim és kirángattak oltalmazó ölelésedből. Két perc múlva már az utcán voltunk. Rohantunk a vonathoz... És én el sem köszönhettem tőled...