A Mi sztorink 3.-Kincsem

Te emlékszel még azokra a töriórákra? Vagy csak bennem élnek ennyire mélyen...? Mit műveltünk mi azokban az időkben...:) Állandóan hülyéskedtünk. Igaz ami igaz, nem akkor voltak a legjobb jegyeim a középsuliban. De mégis ez a legemlékezetesebb. Nem hagytuk egymást tanulni. Lökdöstük egymás kezét miközben írtunk...összefirkáltuk a másik füzetét, és a kezét...végig beszéltük az egész órát! Azok a szúró pillantások amit a tanár küldött felénk! És amikor már dühöngött, hogy nekünk mért kell állandóan beszélnünk, mi akkor sem voltunk hajlandóak elszakadni egymástól, nem zavartattuk magunkat, átváltottunk levélre :D Istenem, mennyire gyerekek voltunk! Mostanában már tényleg érzem, hogy felnőttem. Nem nem tudnék megint úgy viselkedni mint akkor. De én még akkor sem voltam tudatában, hogy szeretlek e. Lehet hogy már akkor is a szívemben voltál, lehet, hogy nem. Ezt már nem fogom megtudni, de az biztos, hogy akkor már elkezdődött valami. Utána jött a következő lépés. Gondtalan gyermekekből, idős házaspárrá váltunk. Mindig azon veszekedtünk, hogy ki tud jobban sütni. Még versenyt is rendeztünk! És te képes voltál nekem sütni egy egész tortát! De én egyre csak azt mondogattam, hogy én akkor is jobban sütök! Mindenki azt mondta, hogy ez is mennyire nagy dolog egy fiútól. És mennyire igazuk volt! Nem becsültelek meg eléggé akkor. Bár, te ugyan ezt csináltad velem! Bármit sütöttem, neked soha nem ízlett... legalább is azt mondtad... de volt, hogy nem is voltál hajlandó megkóstolni :( Sosem úgy viselkedtünk egymással ahogy kellett volna. Lehet, ez volt velünk a baj. Nem tudtuk egy más iránt kifejezni az érzéseinket. De még ebben az időszakban is csak barátként tekintettem rád. Ezekben az időkben történt, hogy el kezdtél hívogatni. Nem értettem, a dolgot. indig azt mondtad, hogy csak unatkozol mikor mész haza felé és más nem vette fel a telefont. De tudtam, hogy ez nem igaz. Látod! Akkor sem voltál képes kimondani, hogy hiányzott a hangom vagy valami... inkább hazudtál. De én ugyan ezt csináltam mindig. Talán egymást tanítottuk meg erre. Mégis, bármiért is hívtál az volt a napom legjobb rész. A telefon mellett ültem, nehogy elhalasszam a hívásod és ne halljam a hangodat. Ha néha nem is vettem fel, te mindig addig hívtál, amíg meg nem szólaltam a vonal másik végén. Mikor megláttam a kijelzőn a nevedet, mindig gombóc volt a torkomban, bukfencet vetett a gyomrom, de amint benyomtam a gombot és meghallottalak egyből megnyugodtam és azt gondoltam, hogy ez a legszebb hang a világon. Édes basszusod volt számomra a legszebb muzsika. Még mindig az... ezért voltam én nagyon szerencsés szilveszter éjjel. Kilenc órán keresztül hallgathattalak...