Ilyen és ezekhez hasonló kérdések foglalkoztatnak már napok óta.
Igen, megint megtörtént. Bár nem olyan erősen, mint Veled, hiszen ez még csak kialakulóban van; ezt a lángocskát táplálni kellene ahhoz, hogy úgy igazán lángra kapjon. De ezt nem adhatom meg.
Most sokkal nagyobb a vesztenivalóm, mint legutóbb...
21 éves, 'érett nőként' is hetekig tartott elismernem, hogy mit is érzek, mert tudom, hatalmas a kockázat. Ez egy olyan játék, amiből győztesen nem kerülhetek ki, én csak vesztes lehetek.
Leírni is alig merem, mert akkor sokkal valóságosabbá válik, van rá bizonyíték is. De szavakba (ha csak gépeltbe is) kell öntenem, mert már nem bírom magamban tartani. Pedig hallgatnom kell róla, soha senkinek nem mondhatom el. "Ő" sem tudhat róla...
És hogy miért...?
Nos, ha véletlenül mégis megtudná, vagy neadjisten' egy gyenge pillanatomban eljárna a szám, azzal vagy egy hétéves kapcsolat menne füstbe a jóvoltomból, vagy elveszítenék egy barátot, akit már gyerekkorom óta ismerek... aki mindig mellettem állt ha szükségem volt rá, aki már szinte olyan mint a testvérem... A barátsága fontosabb, arról nem is beszélve, hogy soha nem állnék a boldogsága útjában. Nem bírnám elviselni a tudatot, hogy én tettem boldogtalanná.
De akkor mi a teendő...?
Őszintén szólva fogalmam sincs...
Egy ideig nem találkozhatok vele, ez tiszta sor. Bár nem tudom, hogyan is tudnám kivitelezni a műveletet, de talán hivatkozhatnák a sok tanulnivalóra...
Ezenkívül, már úgy is elérkezettnek látom az idejét annak, hogy néhány hónapot megint külföldön töltsek, természetesen tanulmányaim érdekében...
Azzal nyugtatom magam, hogy ez még csak érzelmi vonzódás és egy kis távolság majd rendezi a dolgot és néhány hét vagy esetleg hónap múlva már csak elmélázva fogok gondolni erre az időszakra, hogy mennyire megrettentem egy aprócska fellángolástól...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése