Napos téli délután, a szobám sarkában ülve,

újra rajtad merengek és a lehetőségen.

Jöhetnél velem és meg lenne minden,

amit szívem hónapok óta óhajt már,

de azzal minden semmibe veszne,

amit az agy diktál.

Ismerem magam és nem bízok,

hogy ha egy álmatlan éjszakán,

céltalanul a lakásban kódorogva,

nem e épp a te szobádba vezetne

kései sétám.

Aztán felébredek és világossá válik,

változunk és utunk lassan elválik.

Hiányozni fogsz nagyon,

de tudom, mennem kell,

neked meg itt van a helyed

végre engedem,

légy azzal akivel lenned kell.