Szíven döfve

Mégis kinek akarok hazudni? Kit akarok átverni? Magamat nem tudom, itt meg nincs olyan akit érdemes lenne. Legalább a saját tanácsaimat megfogadhatnám néha napján, ha már másokét nem szoktam. Azt hittem valami véletlen folytán ő más lesz mint,  a többi. De nem. Az összes ugyanolyan. Már épp, hogy kezdtem volna bízni benne. Persze nem úgy bízni, mint ahogy más emberek szoktak. De hozzám képest már ez is nagyon jó volt. Elhittem, hogy amit mond az igaz. Hogy amikor azt mondja nekem hogy hiányzol, azt komolyan is gondolja. De ez a szó olyan volt a szájából mint egy tőr, mely egészen a szívemig hatolt és sebet vágott rajta. Igaz, egészen picit, de már szivárog belőle a vér, és csak egy újabb döfés kell, hogy még jobban kitáguljon és akkor majd megint nem akar begyógyulni...