Nem kellek neked...

Korán keltem. Nem bírok aludni, ahhoz túl ideges vagyok. Felkeltem és vártam, hogy betöltsön az internetszolgáltatás. Látom hogy rajtam kívül nem sokan vannak fönt...és ekkor a neved mellett  felvillan a kis zöld pötty. Hátha rám írsz, ezzel is jelezve, még fontos  vagyok neked, hogy azért még valamit számítok az életedben, hogy nem fogok nyomtalanul eltűnni, valaha szerettél... De hiába vártam. Tényleg csak ennyit értem neked? Még az sem érdekel, hogy elmegyek? Messze...sokáig. Most már kezd rajtam egyre jobban elhatalmasodni a szomorúság.  A könnyeim is elkezdtek szivárogni. De nem engedem, hogy akár egy csepp is kifolyjon. NEM! Soha több nem sírok miattad!  De már késő, nincs mit tenni. Ne tudok parancsolni magamnak, ha arra gondolok, hogy nem fogok hiányozni neked. Önző vagyok. Azt akarom, hogy te is sírj miattam. Te se bírj éjszakánként elaludni és álmatlanul forgolódj az ágyadba... Tudom, ez nem szép tőlem. De tőled sem volt szép az, amit tettél velem...