Sehol...

Ma rájöttem, hogy nemcsak az emberektől kell elbúcsúznom. Hanem Magyarországtól is. Mégis csak ez az az ország ahol felnőttem. Szeretem ezt az országot. Tele van kedves emberekkel, szép helyekkel. Na és a magyar nyelv! mostantól nekem is azt a nyelvet kell beszélnem amit a világon szinte mindenki tud. Amit bárki meg tud tanulni. Furcsa érzés fog el mikor erre gondolok. Úgy érzem elárultam a hazám akkor, mikor igent mondtam. Hiányozni fog itt minden. A meleg nyári esték, a tücsök ciripelés, mikor kiülünk hullócsillagokat nézni, a zord telek, amikor megbénul a közlekedés és a házunktól alig tudok eljutni a buszmegállóig...amikor együtt korcsolyázunk... Ott nem lesznek zord telek. Nem fogok korcsolyázni. És te sem leszel velem...
Magyarország! Ígérem visszajövök.

"Sehol annyi virág,
és sehol annyi bánat!
Szeresd jobban Uram
az én szegény hazámat!"
                           Wass Albert