Illúziók

Tegnap ahogy rád néztem, minden világossá vált számomra.
Megint az agyam űzött velem kegyetlen tréfát. Nem vagyok beléd szerelmes. Csak már annyira szeretném...
De nem te vagy az aki nekem lett teremtve.
Ki tudja...? Egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy ilyen nincs is. Sőt, az a meglátásom, hogy csak nagyon kevés ember találja meg az igazi társát. Sokan úgy hiszik, hogy megtalálták, de azok csak egy illúzióban ringatják magukat.
Ettől függetlenül én nagyon irigylem őket. Ők megtanulták, hogy érjék be kevesebbel. Attól félek én erre sohasem leszek képes...
Nagyon nehezen tudok középutat találni és ha sikerül akkor sem érzem magam jól benne. Elviselhetetlenül boldog vagyok vagy olyan szomorú, hogy az ágyból alig tudok kikelni. Megtanulok egy vizsgára mindent vagy semmit. Borzasztóan utálok vagy halálosan szeretek...
Már annyira régen volt Ő... abban sem vagyok már biztos, hogy legalább őt szerettem e... Annyira elhalványult minden, attól tartok Ő is egy illúzió volt...
És ez megrémít. Borzasztóan. Nem emlékszem, milyen érzés szeretni, de attól még inkább tartok, hogy talán még soha ne is szerettem. Hiszen annyira vágyok rá! És talán egy olyan dologra, ami a képzeletemben sokkal jobb mint a valóságban.
Talán egy olyan érzést kergetek, ami nem létezik, amit sosem élhetek át.