Felszaggatott sebek

Igazából  ezeket az üzeneteket neked írom. Mégis csak a nagy világba küldözgetem. Olyanok olvassák el, akiknek ez nem jelent semmi. Tovább is lépnek, nem foglalkoznak vele, mert ők ezt nem értik. Hogy is  érthetnék meg!? Nem tudják mi van mögött. Nem élték át azokat az érzéseket amit én (mi?)... Ma beszéltünk. Vajon te mit érezhettél mikor elvillant a kis doboz a nevemmel? Nem vártál sokat, azonnal vissza írtál. Tudom, nem szabadott volna írnom, de szükségem volt Rád. Hidd el, ezzel magamban is feltéptem a sebeket. Egész este borzasztó gyorsan vert a szívem. Ez is egy érdekes dolog amúgy... Emlékszel mennyi kivizsgálásra kellett járnom emiatt? És most értettem meg, hogy ez is miattad volt! Végül is mikor kezdődött a dolog? Nagyjából két éve! És mióta kint vagyok egyszer sem volt 'rohamom'. Látod? Már minden apróság hozzád kötődik az életemben! Ezek után hogy is tudnálak kiszakítani belőle...? Talán ma átléptem valami határt. Te távolságtartó vagy mindig. Én is az akartam lenni. Csak meg akartam kérdezni tőled amit feltétlenül muszáj volt. Mindenféle személyeskedés, baráti gesztusok nélkül. De te kérdezted meg h mi van velem! Én meg el kezdte mesélni, úgy mint régen. Valahogy nem tudtam megállni!!! De te sem. Te is meséltél minden féléről, hogy mi történik mostanában körülötted. Utána nem írtál többet. Talán rájöttél hogy köztünk már nem ugyan az van mint régen... hogy mi már barátok sem lehetünk... és nem is vagyunk. Vagy talán nem akartál bennem reményeket táplálni?
Tudod, már sokszor álmodoztam azon, hogy egy szép napon, elküldöm neked ennek a blognak a címét, hogy elolvashasd. Vajon mit szólnál? Végi olvasnád? Szinte biztos vagyok benne hogy igen. És azt is biztosan tudom, hogy magadra ismernél... már az első mondat után. Persze tudom, hogy ezt soha nem fogom megtenni. Nem vagyok hozzá elég bátor...? Talán nem is a bátorságomon múlik. Nem ez számít. Ha  tudnám hogy használna valamit, akkor megtenném. De sajnos ez már visszafordíthatatlan... minket már semmi nem hozhat rendbe.