Fake smile

Tudod, amikor találkozok exekkel, akik épp valaki más lánnyal vannak, eszembe jut, hogy én is lehetnék az aki mellettük áll. De mégsem én vagyok az. És ez nem is az ő hibájuk igazából. Leginkább az enyém. Tudom, hogy ez nem dicsőség (sőt!!!), de mindenkit én hagytam ott. (Persze rajtad kívül...) És nem is bántam meg egyiket sem. Persze mikor meglátom őket valaki mással, azért egy kicsit szomorú vagyok, de tudom, hogy így kellett lennie. Egyszerűen én nem vagyok olyan mint mások. Mikor látok egy párt kézen fogva andalogni, fátyolos szemmel egymásra mosolyogni, lopott csókot váltani minden második pillanatban... elképzelem, milyen jó lenne, ha ez velem is megtörténne. De tudom, hogy ezt Én nem hagynám! Sok mindenben bizonytalan vagyok magammal kapcsolatban, de azt biztosan tudom, hogy én sosem leszek ilyen! Azt nem tudom, hogy miért vagyok ennyire biztos benne. Egyszerűen csak érzem. Azon is sokszor eltöprengek, hogy ha mi mégis együtt lehettünk volna, akkor vajon azt hagytam volna?  Vannak emberek akiket nem lehet 'betörni'. Szabadon kell őket engedni. Én is ilyen vagyok. Utálom ezt magamban! Nagyon-nagyon.nagyon...! Mindig is éreztem ezt magamban. Sosem tudtam megnyugodni. Sehol, semmilyen állapotban nem tudom magam jól érezni hosszú távon. Tudom, melltetted sem ment volna. Ezért löktelek el, amikor te magadhoz öleltél volna. Annyira szerettelek (szeretlek), hogy meg akartalak kímélni saját magamtól. Azt akartam mindig is, hogy boldog legyél és tudom, velem soha nem lehettél volna. És ezek után a kérdés: Vajon mi lesz velem...? Válasz: Fogalmam sincs...!!!